@ Lyon

Múlt pénteken délután már átvittek a logisztikai részlegre, hogy ezen a héten ott fogom húzni az igát, és egyébként is mindenki szabadságon van, segítsek már be nekik. Ma reggeltől péntek délutánig tehát pakolászni fogok.

A logisztikai rész nagyjából annyiból áll, hogy a két gyártósor kimeneténél van egy platform (egy üres terület) és három kamionbeálló. Kétféle terméket gyárt az üzem, ezek két műhelyben készülnek, a kettő között pedig ott van ez a terep, ahova a kész cuccok kifutnak. Ezek után itt raklapra rakjuk a dobozokat/hordókat/kannákat/egyéb egzotikus tárolócuccokat, majd rögzítjük őket egymáshoz és a raklaphoz is, lefóliázzuk, felcímkézzük, egy ideiglenes tároló helyre rakjuk őket, majd ha megjön az illetékes kamion, akkor lehet bepakolni.

Az anyagmozgatás ilyen kézitargoncákkal történik (nem ismerem a pontos szakszót rá magyarul), ami egy elektromos motorral hajtott kis villás emelőt jelent. Ezzel elég nagy móka volt az elején játszani, hozzá kellett szokni, hogy hogyan lehet kormányozni, de nem vészes, már csak 3x annyi idő, míg egy raklapot A-ból B-be viszek, mint a rutinos kollégáknak (akik között kábé mindenki régebb óta dolgozik ennél a cégnél, mint amennyi idős vagyok). A munkatempó itt is hasonló a hulladékrészlegen megszokotthoz, masszív hereverészés két esemény között, akkor 3 perc intenzív munka, majd ismét pihengetés. Ez alól kivétel, ha befut egy kamion, mert azt telerakodni 5 perc két embernek, és az már a munka csúcsát jelenti itt.

Ezzel kapcsolatos kedvenc élményem, hogy amikor nem történik semmi, nincs mozgatásra váró anyag, és a kartonlapokból is már annyi dobozt hajtogattam (előredolgozás…), hogy bunkert lehetne belőlük építeni, akkor általában leülök egy asztalra, és nézegetem a vonuló embereket (megállapítás: itt is a hármas a bűvös szám, akárcsak a Centrale-on, pontosan 3 jó csajt láttam az üzemben eddig). Eddig már két helyi kisfőnököm szólt rám, hogy ne ott üldögéljek, ahol látnak, mert az emberek majd mennek panaszkodni a nagyfőnököknek, hogy nincs munkánk, és akkor ő le lesz cseszve.

Mondtam, hogy ezzel két gond van. Az egyik, hogy az árulkodás az oviban még menő, de ilyen korban már azért elég ciki tudni lenni, na mindegy, ha náluk ez a folklór (de amikor gondban van a cég, és el kell küldeni pár embert, akkor meg azért sírnak, hogy hiszen ők milyen tisztességes, jó munkásemberek). Mindegy, ez kulturális kérdés, hagyjuk. Másrészt, ha nincs mit csinálnunk, arról egyrészt nem mi tehetünk, hanem a nagyfőnökök, akik szervezték a munkamenetet, de ha mégis mi tehetünk róla, akkor az azt jelenti, hogy nagyon zsírul dolgozunk, mert idő előtt befejezzük a kiosztott melót, és még pihenni is van időnk. Ezzel sem hatottam meg a kisfőnököket, mondták, hogy jó, de akkor se itt üldögéljek, csináljak vmit. Ok, igen, az tényleg hasznos, ha a pihenés helyett vmi hülyeséggel fárasztom magam, amivel esetleg másokat akadályozok, vagy elrontok vmit, de ha tényleg ezt akarják…

Két lehetőség van, az egyik, hogy bent üldögélek az irodában, amikor nincs aktuális munka, csak akkor nem látom, ha érkezik vmi, szóval állandóan oda kell slattyognom terepet felmérni, ami elég idegesítő, amikor ott is csinálhatnám ugyanezt (mármint a semmit), ahova az anyagok jönnek csomagolásra és rakodásra. A másik módszer, hogy úgy kell csinálnom, mint aki csinál vmit, ennek eredményeként most a kolbászolási képességem fejlesztem, vagyis mászkálok fel-alá (szakszóval: hesszelgetek), és spannolok az emberekkel (ezzel igazából néha tényleg akadályozva a munkájukat, de hát ez van).

Azért jutott pozitív tapasztalat is a mai napra: egy fehérköpenyes csávó vmi mintákat hozott bedobozolni, és mondták neki, hogy magyar vagyok. Mondta, hogy volt már Pesten, meg Győrben is, sőt a Balatonnál is volt rövid ideig, és tetszett neki, szép az ország (ebben egyetértettem vele). Meg a nyelvtudással kapcsolatban szóba került, hogy ha jól tudja, akkor a magyar nyelv egyedi, a legközelebbi rokona a finn nyelv, és egyáltalán nem hasonlít se a németre, se a franciára, se a szláv nyelvekre. Mondtam neki, hogy wow, Ön az első francia, aki ezt tudja, ez nem semmi. Aztán még egy kicsit beszélgettünk erről-arról, és a csávó nagyon képben volt a magyar dolgokkal kapcsolatban, nem semmi, ez volt a stage eddigi legpozitívabb élménye.

De pénteken már végre újra ott lehetek Lyonban, talán (biztosan) kevesebb unatkozással, mint itt (kínomban viszem magammal minden nap a régi némettankönyvemet, és 1-2 órát foglalkozom vele – szinte ott érzem magam Lőrincz t.ú. óráin, ahol elhangzik menetrend szerint minden alkalommal, hogy „Heute haben Ildi, Kata und Kristóf eine plus Punkt bekommen”).  Vagy ha az órák unalmasak is lennének, majd csinálunk magunknak programot, ötleteim már vannak is, de most nem spoilerezek J