Amióta visszajöttem Lyonba, azóta ezerrel megy az új hallgatók integrálása az itteni kulturális közegbe. Röviden összefoglalva az eddigieket: nagyon zsír napok vannak mögöttünk (a poszt végigolvasása előtt kedvcsinálónak nyugodtan görgess a bejegyzés aljára, ahol van egy kitűnő kép az események komolyságáról).

A hétvégét főleg a külföldiekkel töltöttük, akik a különböző nyelvsulikból érkeztek, szóval egymást már viszonylag ismerik. A hagyományokhoz híven most is nagyjából 50 külföldi van az évfolyamon (a 300 francia mellé), ebből 20-20 brazil és kínai, a többiek pedig olaszok, németek vagy spanyolok, és találkoztam 1 angollal és 1 ausztrállal is. Velük szombaton elnéztünk a Parc de la Tete d’Or nevű parkba (ez egy szép nagy park Lyon közepén, vannak tavak, egy kisebbfajta állatkert, sok zöld [mármint gyep és fák], lehet ott futni, biciklizni, piknikezni, vagy éppen frizbizni).

Hétfőn volt a mi beiratkozásunk, viszonylag egyszerűen ment, nem csak bő egy órát vett igénybe. Itt úgy megy ez, hogy egymás melletti termekbe becuccolnak a bizonyos dolgokkal foglalkozó emberek (mint befizetés, biztosítás, sport, stb.), és a termeket sorban végiglátogatva mindent elintézünk. A történet sajnos lineáris, vagyis az állomások sorrendje meg van határozva, ami miatt elég szép sorok tudnak kialakulni (egyszer visszaküldtek egy helyről, mert a könyvtáras állomást átugrottam, és ott meghallgatva egy 2 perces süketelést állhattam be a következő helyen a sor végére). Azt nem említem, hogy a papírokat kábé targoncával kell cipelni menet közben, mert ez itt tök megszokott. Hétfő este még egy laza bemelegítő jellegű sörözést rendeztünk a tavalyi arcokkal.

Kedden az elsősök beiratkozása volt a program, ez engem a kosár szempontjából érintett. Egész nap a csajokat hajtottam, mármint hogy jöjjenek kosarazni, mivel csak három lány folytatja tavalyról, ezért van bőven kiadó hely a csapatból. Két másodéves csaj be is segített a projektben, a feliratkozást pedig a fiúcsapat edzői rendezték, szóval összesen öten osztottuk az észt arról, hogy jöjjenek kosarazni az arcok (mi a lányokkal csak a lányokat céloztuk, a srácok meg a srácokat szervezték be). Olyanok voltunk, mint a CIA, ha feltűnt egy csaj, arról mindent leinfóztunk, kikérdeztük, nyomtuk a propagandát, és amikor odaért a csapatsportok asztalához (ahol fel lehetett iratkozni a rögbire, a focira, a kézire, a röpire és persze a kosárra), ott már a nevén szólítottuk, hogy jöjjön, ha véletlenül kicsúszott a száján, hogy érdekli a kosár, akkor pedig már azzal fogadták a srácok, hogy „szia, ugye te vagy az, aki kosarazni akar?”. Végül kb 20-20 csajt és srácot sikerült feliratkozásra bírnunk, ha a lányok közül megmarad 6-7, akkor már királyok vagyunk (itt több sportra is feliratkozhatnak az emberek, és az első edzések után kell csak választani).

A fiúcsapat nagyon erős lesz, csak a szuperkirály irányítónk és még két külső ember távozott, és találtunk 4 srácot is félprofi múlttal (tehát 10 éves tapasztalattal, meg kellő meccsrutinnal), ebből 1 magas és 3 külső ember van, pont a hiányposztokra érkeztek, szóval egy nagyon jól elosztott, kiegyensúlyozott 12 fős keret néz ki az első csapatnak. A bizakodásra minden okunk megvan, akár már az Inter-Centrale-on is nagyot tudunk majd villantani.

A lányoknál szinte csak kezdők lesznek, egy libanoni csaj kivételével, aki nagyon motivált, meg jó hozzáállásúnak tűnik (és nem mellesleg jó csaj is), velük aztán lesz munka a heti két edzésen plusz 1 meccsen. Annak érdekében, hogy minél többen maradjanak, jövő csütörtökre összedobunk majd egy magyaros vacsorát, spannolási jelleggel. Ez azt jelenti, hogy főzök magyaros kajákat (mint lecsó meg pörkölt nokedlivel) – nem lesz egyszerű a történet, de mindent be kell vetni, hogy legyen lánycsapat (vagyis hogy legyen kiket futtatnom idén [mármint edzésen]).

Kedden még volt egy remek esemény, az elsősöknek volt egy előadás a tanév rendjéről, bemutatkoztak a főbb személyek (igazgató, adminisztráció, stb.), volt nyelvi- és sporttájékoztató, majd a végén egy szintfelmérő tesztet kaptak. Ez egy felkészülés nélküli, cseszett nehéz kérdésekből álló, többoldalas zh-t jelent a gyakorlatban. A valóságban persze az egész kamu volt, mivel a teszt megkezdése, és az igazgató bejelentése után („Ez a teszt nem osztályozott, csak az Önök megfelelő nívójú gyakorlati csoportba való besorolására szolgál”) negyed órával a felsőbb évesek (vagyis mi) bezúztak a fenti bejáratokon, szétbarmoltak mindent (a teszteket lesöpörtük a padról , esetleg galacsint gyártottunk belőlük, és azokkal dobálóztunk), mindezt orbitális zaj mellett, a padokon ugrálva, és az ismert „Centrale Lyon, Allez-Allez-Allez!” rigmus kíséretében. Ebben az legkirályabb, hogy a tanárok és az igazgatás aktív közreműködésével megy a dolog, ők is benne vannak a poénokban, és ők is röhögnek, ahogy az elsősök szenvednek a teszttel, aztán nem értik az első pillanatokban, hogy mi a bré történik.

A kamuteszt után a gólyák évfolyamfotója készült el a focipálya melletti lejtőn, majd a menza előtti lépcsőkön. Az előbbi egy teljesen hagyományos fotózás, az utóbbi már kevésbé, mert ott egyáltalán nem készül fénykép, azért küldjük őket a lépcsőre, mert van fölötte egy erkély, ahova ki lehet menni az emeletről. Amíg a lejtőn fényképezkednek, addig mi összeszedtük az összes vödröt és lavórt, megtöltöttük őket vízzel, és elbújtunk az erkélyen. Amikor a gólyák szépen felálltak a lépcsőre, és várták a fotót, akkor pedig kaptak a nyakukba párszáz liter vizet J

A szerdai napon már voltak óráink, délelőtt 4 óra előadás, délután 4 óra labor (nekem legalábbis), este pedig a parrainage nevű esemény következett. Ennek az a lényege, hogy minden gólya kap egy felsős „keresztapát” (a parrain keresztapát jelent). Az első időkben ez igen hasznos, mivel így van ki megmutassa a praktikus dolgokat a kampuszon, és a szerda estével induló bulikban már mehet mindenki egy társaságba, ahol a keresztapja egy ismert arc, így könnyen befogadják oda. Nekem van egy francia keresztfiam, és egy kínai keresztlányom, utóbbi kicsit félénk, de kedves, aranyos. A srác jó arc, rögbizik, vele könnyen megtaláltuk a közös hangot. Természetesen az X6-ra mentünk bulizni, ahol már be is mutattam a „nagykeresztapjának” (grand-parrain), vagyis az én keresztapámnak.

Tegnap (csütörtökön) pedig az év első nagy bulija volt a foyer-ban [foájé], vagyis a saját bulihelyünkön. Mindenki ott volt, vmikor 4 körül sikerült lefeküdnöm (addig többször is megtárgyaltuk az ott lévő srácokkal nagy egyetértésben, hogy meglepően sok a csaj, és azon belül is meglepően sok a jó csaj). Az egyetem vezetése pedig úgy gondolta, hogy a integrációs megabuli után tök jó ötlet péntek reggel 8-ra labort rakni, szóval ¾ 8-kor már kelhettem is fel, hogy zombiskodjak 4 órát. A téma a mérési módszerek voltak, ami biztos érdekes lett volna, ha a vegetatív funkcióim fenntartása nem okozott volna gondot…

Délután alvás volt a program, a többiek most a hétvégére elmennek a WEI-re (Week-End d’Intégration), amit én nagy bölcsen kihagyok. Egyrészt a héten nem csináltam semmi hasznosat, így össze kéne raknom egy edzéstervet a lányoknak, másrészt 80€-t nem ér meg nekem a szombat hajnali indulás, vasárnap esti érkezés, vagyis összesen egy bulival.

Ja, és mindeni szurkoljon a Volánnal az EBEL-ben, a mai vereség ellenére jó az idei csapat nagyon!

Update: egy remek kép az események illusztrálásának céljából (és aki megtalál a képen, az jutalmat kap!)