@ Lyon

Az enquête découverte egy olyan esemény, ami arról szól, hogy minden Centrale-os elsősnek január és május között (attól függően, mikorra van beosztva a szóbeli beszámolóra) meg kell keresnie két mérnököt, és elbeszélgetni vele annak tapasztalatairól, életéről, meg úgy általában, ami érdekli az embert. Ez egy olyan dolog, ami nálunk – egyelőre – nincs.

Az alapkoncepció az, hogy a hallgatók ötletet kapjanak arról, hogy mi történik a diplomázás után. Ez teljesen érthető is, mivel az emberek döntő részének valóban fogalma sincs, hogy mit kell csinálni az egyetem elvégzése után, legtöbben a „megdumálom apuval/anyuval, biztos ismer valakit, aztán majd kapok munkát” stratégiát követik. Erre találták ki itt ezt a tevékenységet, ami nem osztályozott, hanem csak érvényesíteni kell (tehát osztályozott, csak binárisan: elfogadjuk, nem fogadjuk el), és feltétele az UE Professionnelle nevű tárgycsoport érvényesítéséhez (itt van többek közt a projekt meg a tesi is).

Alapjáraton két interjút kell készíteni, akik nem lehetnek Ecole Centrale-os oktatók vagy családtagok (ez alól könnyítés, hogy a külföldiek kereshetnek egy oktatót a kettőből), majd ebből egy két oldalas beszámolót kell írni, majd szóban beszámolni egy belsős (tanár) és egy külsős (mérnök) tagból álló mini-bizottságnak (remélem nem lesz elnök-alelnök leosztás…), hogy elfogadtassuk a tárgyat. Mivel én jövő hétfőn (27-e) megyek a szóbelire, és 20-áig otthon voltam, ezért a kedd, szerda vagy csütörtök napokra kellett vmit összehoznom. Múlt szerdán küldtem öt emailt öt spannomnak, akik már csinálták ezt, három gyorsan válaszolt, kaptam öt címet. Ebből első körben kiküldtem három emailt három arcnak, hogy ráérnek-e. Mire legközelebb megint megnéztem az emailjeim, már mind mondta, hogy oké, mehetek ekkor és ekkor (konkrétan időpontokat kaptam). Mondom oké, nem para, ha három interjút csinálok kettő helyett, csak nem rúgnak érte nagyon seggbe, lemondani nem akar, mert az ciki.

Kedden (21-e) bemelegítésként egy tőlünk 6-7 perc sétára lakó csávóhóz mentem, akiről kiderült, hogy tavaly ment nyugdíjba (egy szép nagy cég igazgatója volt), egyébként egész fiatalos volt, meg tök jó fej, satöbbi, szóval vele beszélgettem egy órát (meg spannoltam a macskájával, aki ott hesszelt föl-aló az asztal körül, ahol ültünk). Mindenkitől hozok egy idézetet, tőle az a mondat tetszett a legjobban, hogy „a Centrale ad egy olyan képzést, amivel utána bármilyen irányba továbbképezheti magát az ember”. Ez nagyjából egybe vág azzal az elképzeléssel, amiért annak idején Fizika Bsc-re mentem… Mr Vieville (így hívják a csávót) például először textilgyártással (viszkóz konkrétan), aztán vegyiparral foglalkozott, majd termelésirányító (textilgyári üzemben munkaszervezés), végül agráripari gépeket gyártó cég igazgatója lett. Mint mondta, nem igazán vágta, mi hogy mennek a könyveléssel a dolgok, de meg kellett tanulnia, és meg is tanulta, amikor kellett.

Csütörtökön délután fél háromkor és ötkor volt esedékes a másik két találkozó, egymástól szűk egy km-re, a Part-Dieu pláza két oldalán. Az első tag az SNCF (francia vasúttársaság) dél-európai ügyekért felelős csoport vezetője (’83-ban végzett), akiknek aktuális projektje egyrészt egy Lyont elkerülő vasútvonal, másrészt a Lyon-Torino új vonal létesítése, ez utóbbi 300 km hosszú lenne, több mint 100 km alagúttal, 18 milliárd euró összköltséggel. Nájsz… Gondolom a csávó is jól kereshet egyébként. A karrierjét még a seregnél kezdte, robbantgatták a rakétáikat mindenfelé, és ő volt pár ilyen kísérlet vezetője. Még az Északi-sarkon is volt abból a célból, hogy megtudják, hogyan viselkednek a cuccaik nagy hidegben. Az ő legjobb mondata a „Centrale nem 3 év előadásra járás”. A másfél órás beszélgetés után beugrottam a plázába csövezni, meg netezni, meg elkezdtem a beszámoló megírását is. Végül ötre mentem Mr Fichot-hoz, aki 2000-ben végzett, szóval egészen fiatal, egy elektromechanikus cuccokat gyártó cég után (itt volt szakmai gyakorlaton – ld még: Stage) került a Bosch-hoz, ahol 2006-2008-ig csinált mindenfélét, mint mondta idejének nagyjából felét töltötte külföldön, hogy tárgyaljon a vevőkkel mindenfélékről. Mivel itt csak egy csavar volt a nagy gépben, ezért váltott egy kisebb cégre, hogy ott relatíve több felelősséget kaphasson. Az NFM-nél (230 dolgozó, speckó cuccokat gyártanak, többek közt metró-fúrópajzsokat – nem nekünk) tolja bő egy éve, ahol projektvezető, mint mondta, a felét sem érti az általuk eladott technológiának, inkább a termék funkcióinak meghatározásával, a vevőkkel tárgyalással, a termelésre való bevezetéssel, a költségvetéssel és az emberek motiválásával foglalkozik. Ez a tevékenység pedig nagyjából azzal vág egybe, amiért a Centrale-ra jöttem. Végül az idézet: „a Centrale megtanít tanulni”. Pont, mint a fizika bsc szak…

Ami a legjobban tetszett, az a felkért mérnökök hozzáállása volt: mindenkitől azt hallottam, hogy mindig öröm, ha Centrale-os hallgatók keresik ezzel interjút kérve, megtisztelő, örül, hogy segíthet a pályánk alakításában. Ja, és ennek megfelelően is viselkednek, vagyis közvetlenek, nyitottak, öröm velük beszélgetni. Ez egy olyan kötelező feladat volt, amin öröm volt dolgozni, ennek megfelelően a maximum 2 oldalas beszámolót nekem sikerült 7 oldalra nyújtanom (oké, van borító, meg két félig üres oldalt, szóval bruttó 5 oldal), biztos hülye strébernek fognak nézni (már csak az is, hogy 3 interjút csináltam 2 helyett) – részben jogosan… –, de ez van, tényleg tetszett a történet. Moson dékán úr kérte, hogy tegyünk majd javaslatokat arra, hogyan tudjuk hasznosítani a kinti tapasztalatainkat az otthoni oktatási rendszer szempontjából. Nos, ez az első javaslataim között lesz, hogy egy ehhez hasonlót bevezessünk, például 3. vagy 4. féléves kritériumtárgyként, hasonló lebonyolítási rendszerben. Azt hiszem, mindenki jól járna vele, és ha az SNCF egyik főfejese ráér beszélgetni a hallgatókkal, akkor az otthoniak is rá fognak érni – ha akarnak. Ez mondjuk egy más kérdés, de én bizakodom.