@ Lyon

Az enquete découverte-nek megvolt hétfőn a megbeszélése (ilyen értékelés-féle 6 diák és 2 tanár részvételével), ezen kívül szerdán voltunk céget látogatni (köv poszt). Sok hasznos és haszontalan tapasztalatot szereztünk…

Az e.d. három részből áll: meg kell csinálni az interjúkat, írásos összefoglalót kell írni, majd be kell számolni az eseményekről szóban. Az első részről már beszéltem, nagyon tanulságos volt, rengeteg pluszt adott, a kiválasztott mérnökökkel élmény volt beszélgetni, satöbbi, satöbbi. Az írásos beszámoló elkészítése szintén hasznos volt, sokat dolgoztam francia nyelven, tanultam új szavakat, végül 6 oldalban (+1 borító) álltam meg, szóval elég kimerítő munkát végeztem, de sok szempontból megérte a befektetett idő. A szóbeli elbeszélgetés hétfő 18.30-ra maradt, ez kicsit rombolta a pozitív benyomásaimat.

Az alapkoncepció az, hogy 6 diák viszi az aláírt igazolólapokat (amin rajta van, hogy kinél, mikor járt, meg hasonlók, és aláírja az illető mérnök – vagy néhány franciánál maguk írják alá, és kamuznak egy élettörténetet és tanácsokat -> megtörtént eset, nem urban-legend), a beszámolót, meg magát. A „bizottság” egy itteni tanárból, és egy itt végzett, máshol dolgozó külsősből áll, akik bináris skálán osztályozhatnak, vagy átment / nem ment át opciók közül az egyikkel díjazzák a munkát. A gondom ott kezdődött, hogy 19.20-kor meccsünk lett volna az Inter-étages nevű rendezvényen (ez az itteni kolik emeletei közötti sportverseny, majd későbbi posztban lesz róla még szó), így gondoltam megkérdezem, hogy oké-e, ha elsőként lenyomom a mondandóm, aztán 19.10 körül kislisszanok. A csávó megkérdezte, hogy ez hivatalos esemény-e, hát mondom ööö, végül is ja, a helyi sportfelelősök szervezik, nem tudom most annak számít-e. Az ítélet az volt, hogy az elbeszélgetés hivatalosabb, úgyhogy vegyek vissza, és üljek le, maradok.

A csávó azzal kezdte, hogy mindenkit leosztott minden fasságért, engem pl azért, mert nem 2, hanem 3 interjút csináltam, és hogy túl hosszú lett a beszámoló (miután elküldtem egy spannomnak a kreálmányom, hogy javítsa ki a hibákat, ő szólt róla, hogy max 2 oldalnak kéne lennie, és nem javítja ki, mert úgysem osztályozott a dolog). Bocs mondom, ez aztán tényleg para… A franciák már jobb dolgokat produkáltak, 6-ból összesen ketten vettük a fáradságot, hogy behozzuk a kinyomtatott jelentést két példányban (elvileg ez is kötelező, de mindkét tanár hozta magával mindenkinek a cuccát kinyomtatva, mert előzőleg emailben is el kellett küldeni – ez igazán környezettudatos egyébként), valamint 3-an hoztuk be a látogatást igazoló papírokat. A beszámolók arra voltak jók, hogy a tanárok azt forgassák, amíg mi beszélünk – nagy móka úgy beszélni egyébként, hogy nézed az illetékes személyt, az meg végig egy papírral origamizik kábé. A végén feltettek pár banális kérdést, mint hogy egyetértek-e ezzel meg ezzel, mik az én terveim, aztán tőlem még kérdezték, egyedül csináltam-e. Erre mondom, igen, kijavíttattam volna, csak akinek elküldtem, nem volt túl motivált, úgyhogy bocsi a hibákért. A csávó válasza az volt, hogy jó, csak szólni akart, hogy van benne egy csomó hiba, ne gondoljam, hogy hibátlan… Ez van vazze, tudom, hogy vannak benne hibák, de ha gondolja, akkor bejelölgetheti őket – áá, azt nem, ő nem akar franciaoktatással foglalkozni (tipikus). Ezzel kapcsolatban ennyiben maradtunk.

Harmadikként beszéltem, szóval előttem ketten, utánam hárman beszéltek még fejenként, ami eléggé szenvedés volt, főleg úgy, hogy mindenki a túlélésre játszott – nyilván nem is lehet öt másik ember összesen 10 sztorijára odafigyelni, aztán még beszélgetni is róla. Maga a szóbeli elbeszélgetés nem rossz ötlet, de megmutatta, hogy itt sem megy minden teljesen frankón (ez az enquete découverte is csak 6-7 éves találmány), ahol csiszolni lehetne rajta, az pontosan ez a rész. Alkalmanként három diák két tanárral pont alkalmas lenne létszámban és időben is, a kevesebb tehát több lenne, és senki sem vesztene időt, sőt, a diákok fejenként egy órát nyernének ebben a rendszerben (a tanárok ugyanannyit töltenének ezzel), és ha csak két másik ember dumáját kell végighallgatni, akkor még vmi motivációs is maradhat az emberben, hogy részt vegyen egy kis kerekasztalkodásban.

Szerencsére azért túléltem a dolgot, és a többiek nélkülem is megvertek 4-0-ra (fociban) egy lúzerekből álló csapatot (ezt ők mondták így), ezért annyira nem haragszom a fejesekre, akik ezt így találták ki, de tény, hogy lehetne jobban is csinálni ezt a részt.