@ Lyon

Ma hajnalban megérkeztünk az egyhetes síelésből, ami 8 napi ott-tartózkodást és 7 napi síelést jelentett, vagyis múlt szombaton érkeztünk kora délután érkeztünk, aznap még nem síeltünk, hanem csak hesszelgettünk a városban, és tegnap (szombat, febr. 21) este indultunk vissza, hogy éjfél után nem sokkal hazaérkezzünk. A helyszín Risoul volt, ami a Magas-Alpokban található, nagyjából 5 órányi buszozásra Lyontól.

Az utazás lebonyolítása eléggé ömmm érdekesre sikerült így, mivel a megérkezés után volt 3 óránk, amit igazából semmivel nem lehetett kitölteni, mivel a szobák még nem álltak rendelkezésre, síbérletünk még nem volt, így egyetlen lehetőségként a város megnézése volt, ami egy 500 méter sugarú körön belüli szállodákból álló helységnél (klasszikusan megfogalmazva "itt minden üdülő") elég körülményes, mondhatni másból nem állhatott a történet, mint ide-oda tökörészésből. Személy szerint én az orosz sráccal (akit Maximnak hívnak) mentem el megnézegetni a síboltokat, mert sisakot akart magának venni, gondoltam én meg megnézem hogy mennyi az annyi sítémában. Ezzel el is töltöttük a délutáni találkozóig lévő szabadidőt, mivel nem talált magának megfelelőt, mert vhogy mindig a női modellek tetszettek neki, amikből az ő fejére való méret meg nem volt (elég nagydarab az arc, klasszikus ruszki testfelépítéssel, vagyis 185 centi, olyan 80 kiló, tökfehér bőr és az egész napi tunyulás miatti kis pocak), sajnos... Magamnak egy símaszkot akartam venni, de elhalasztottam arra a napra, amikor rossz idő lesz, ami nem következett be, így ez a következő szezonra marad, a nap ellen egyelőre megtett a sál meg a szemüveg is (kép a Facebookon).

A megérkezéskor az összes csomagot és sícuccot be kellett pakolni egy szép nagy konténerbe , mert a busz elhúzott utána (az amcsi filmekben lehet látni ilyen konténereket, csak ott általában fegyvert és/vagy drogot tartanak bennük), hogy aztán 3 órával később kipakoljuk őket onnan, és felmászhassunk velük a 2-300 méterre lévő szállásra - aki ezt az időbeosztást kitalálta, az kb bek***tja...  A szobák 6 személyesek voltak, az orosz sráccal ismertünk egymást még Vichyből (ez volt a nyári nyelviskola, majd írok erről is), így kerestünk egy 4 fős csoportot, akiket hamar meg is találtunk. Maxim ismerte Katia-t, aki félig orosz, mint a neve is mutatja, és évfolyamtársunk itt (kb 20-21 éves, ennek még lesz jelentőssége). Neki két spanja került még a szobába, akikkel egy szinten lakik: Yan és Pascal (21-22 évesek), a két másodéves nem túlságosan menőjenő, itthon mondjuk kockáknak hívnánk őket. A hatodik lakó a kis Tania volt, Katia húga, a maga 13 évével. 

A szobába való megérkezés után installáltuk magunkat, kiosztottuk a fekvőhelyeket (szokás szerint a földközeli kihúzhatós ágyon foglaltam helyet, mert a többi támlás volt a két végén és túl rövid, tehát a lábamat sem lógathattam le), majd összedobtuk az első vacsorát. A kaját az ún. foodpack-ellátmány jelentette, ami azt jelenti, hogy két személyenként egy nagy és egy kis dobozban megkaptuk az összes ennivalót egyben, amit a reggelenkénti opciós bagett egészített ki (a bagett nem volt benne a túra 360€/fős árában, a többi igen). Ez egy csomó konzerves és vákuumos és csomagolt kaját jelentett, valamint néhány egészen extrém esetet, mint a 6 embernek 7 reggelre adott összesen 3 csomag kávé (ez 750 gramm...), az ugyanennyi fogyasztóra jutó 3 doboz kakaópor (azért ennek a fele elfogyott), volt itt még 3 nagy tonhalkonverz, de megemlítem még a nutellát, ami kenyérre kenve a mindennapi reggelim volt (8 szelet nutellás kenyér név szerint), a lekvárt, a joghurtok, satöbbi, satöbbi. Vacsorára szintén konzervet vagy félkész kaját csináltunk, mint ravioli, cordon bleu tésztával, haché tésztával, sima spagetti szósszal, hasonlók. A főzést a srácokkal csináltuk felváltva, a mosogatást szintén, a lányok meg jól megküzdöttek az evés résszel is.

Az első napi síelés után máris világossá vált a szobatársak életvitele és a beszélgetések tárgya. Reggel a tervezett 8.15-ös kelés helyett (a pályák 9-kor nyitnak) sikerült felébrednem 9 után pár perccel, mert az ébresztőjét 0 mp alatt kinyomta az ébresztést felvállaló arc (konkrétan Pascal, de ez tök mindegy). Így aztán 10 előtt nem sokkal már kész voltam, amikor a többiek még csoszogtak jobbra-balra, mondom oké, akkor én elhúztam, megnézem mi a pálya síügyben odakint. Délután mikor megjöttem kb a többiekkel egy időben elpakoltuk a léceket, aztán mentünk fel a szobába.  Az ezutáni program elég standard volt: nos, itt Yan egyből feldobta a kérdést, hogy ki kér kakaót, amire rajtam kívül mindenki felcsillanó szemmel az "én, én" francia megfelelőjével válaszolt, 2 mp múlva meg már melegedett is a liter tej a rezsón, hogy szegényeim ne fázzanak tovább, meg egyébként is, ez tök egészséges (a kis Tania-t még megértem, hogy a napi mozgás utáni kakaón él, nade a többiek). Mondom oké, akkor én húzok is fürdeni, ez meg is volt bő 5 percben, majd jöttek is a többiek, negyed órás átlagidővel, így az utolsó két versenyzőnek már csak langyos/hideg víz jutott (én ezt elrendeztem egy fejcsóválással). Ezek után ugye kellett volna vmi jót csinálni, a többiek a délutáni szundira szavaztak, ezalatt az alibiből magammal hozott könyvet olvastam, meg felfedeztem, hogy milyen játékok vannak a Windowsban meg az Ubuntuban (tehát Majgong, Free Cell Solitaire és Hearts volt az elfoglaltságom, egy hétig egész szórakoztatók még). Miután mindenki felébredt 7 óra körül neki is álltunk az említett vacsorának, majd az esti szabad programnak.

Az igazi nagy csalódások itt következtek (a délutáni szieszta még tök rendben van síelés után, a meleg kakaó mondjuk kevésbé védhető). Tehát a vacsora alatt Yan és Pascal állandó programja volt a csajokra való nyomulás, ami az idősebb csaj esetén még érhető is lenne (bár már első nap figyelmeztető jelleggel rám szóltak, hogy a csajnak van pasija), de a 13 éves hugával kapcsolatban kicsit ömmm perverz furcsa. Szegénynek elég vékony hangja volt (kb mint minden 13 éves kislánynak), és ha megszólalt, egyből elkezdték utánozni a srácok, amihez Maxim barátunk is társult, így három srác nyávogását hallgathattam kb kétpercenként. Ez kicsit felemésztette az idegeimet, de elég türelmes voltam... Az egyik este volt a szintnek (ez 6 szobát jelent) szervezett, a szomszéd Centrale-osokkal koprodukcióban prezentált vacsora (bouffe d'étage), ahol megismerkedhettünk a többiekkel, akik az INSA-ból meg a nemtudom honnan jöttek (az INSA a francia TF mondjuk). Előtte ismét megcsodálhattam a franciák alkoholfogyasztási szokásait. A koccintásra kitöltött 3 centes konyak elfogyasztásának két módja volt: 1) klasszikus húzóra, ahogy illik, mely után prüszkölés és fintorgás, ahogy az nagyon nem illik (kb mint amikor vki rájön, hogy romlott tejet kóstolt meg), valamint 2) szopogatós stílus, vagyis a 3 cent 10-15 percen át való elfogyasztása. Amikor összedobtam magamnak egy kisfröccsöt, akkor meg jöttek osztani az észt, hogy a francia bort vízzel higítani, az "dommage" (itt nagyjából balfasságnak lehetne fordítani), mire mondom, hogy ez egy 3€-s bor, szénsavval meg egészen rendben van, mire megnézték a címkét, és mondták, hogy hú, pedig ez nagyon márkás, dehülyevagyok, hogy lehet ilyet csinálni. Mondtam még egyszer, hogy ez volt a legolcsóbb bor a Sparban, de nem akarták elfogadni, hogy ez is egy alkoholfogyasztási opció, úgyhogy megtartottam magamnak a fröccsömet. A szobában az arcokkal összesen két este sikerült piálni, akkor is a 3 deci borral és 2 felessel simán vittem a pálmát (ez elég gáz mondjuk), de az ilyenkor fokozódó lányok fenekét csapkodás (ami nagyon gáz) elterelte erről a figyelmet.

Egyik este sikerült lekeverednek néhány spanhoz a 3. szintre (mi az ötödiken voltunk, de ez is mindegy), ott sikerült sörözni meg dumálni egy tisztességeset, ahogyan az egy sítáborhoz illik. Nálunk az egyetlen pozitívum az volt, hogy megtanultam a Belote nevű kártyajátékot, ami nagyjából egy snapszer-szintű játék, szóval bő 10 perc elég volt a szabályokra, de mivel itt mindenki ezt nyomja, ezért úgy érzem, jól jöhet még, ha vágom miről van szó.

Az említett Spar a szobától mindennel együtt két percre volt, vagyis a boltba bejutni nem volt para, a gondok a kijutásnál kezdődtek, ugyanis mindenki délután 5 (síelés vége) és 7.30 (zárás) között vásárolt, a bolt meg egyfolyosós rendszerű volt, két oldalon a cuccokkal, így itt a vásárlás és a sorban állás nagyon praktikusan egybekötődött, és 20-25 perc alatt sipp-supp le lehetett jutni a kasszáig, miközben többször is végig lehetett stírölni a választékot. Az egyik alkalommal 8,54-et kellett fizetnem, kártyát meg csak 15-től fogadtak el, így adtam egy huszast, meg kerestem egy 10 centest, hogy úgy jobb lesz (11,46-ot visszaadni rosszabb, mint 11,56-ot, gondoltam), amit a pénztáros csaj nem fogadott el, visszaadta a 10 centest. Mondtam, hogy pedig jobb lenne úgy, mondta nem, azt nem lehet (hogy miért nem azt nem mondta). Erre néztem rá kicsit értetlenül, amiből levonta a következtetést, hogy nem beszélek franciául (jah, az egyetemen is csak a képeket nézegetem a jegyzetben, de ő ezt nem tudhatta), ezért azt tette, amit minden rendes francia tesz akkor, amikor úgy gondolják, hogy az illető nem keni-vágja a nyelvüket: elkezdte nagyon egy már-már kínai szinten tört angollal elmagyarázni, hogy nem fogadja el a 10 centest, csak a 20 euróst, mert az csak úgy "működik" ("bíkóz it vörkz zsájt deet véééj") - akármit is jelentsen ez.

A síelésről is szólnék pár szót végezetül. Meglepő volt, hogy egy ekkora sícentrumban a síbérlet egy hagyományos papírlap (fényképpel, wow), amit állandóan mutogatni kellett az ellenőrző személyeknek, és valahogy mindig fordítva lógott a kabáton, mint amelyik oldalon a tag állt, ezért állandóan igazgatni meg forgatni kellett. Pozitívum volt a mindenhol (kivéve a tányéros segghúzónál) meglévő "surranópálya", ahol egyedül lehetett megkerülni a sort, hogy feltöltsük az üres helyeket, valamint a csúcsidőben meglévő forgalomirányítás a 4 és 6 fős ülős lifteknél a maximális kapacitás kihasználásának érdekében. A pályák királyak voltak, az idő meg tökéletes (egész héten egzaktul nulla felhő volt az égen), szóval síelni azt aztán lehetett, mondjuk a 6. nap reggelén már úgy ébredtem, hogy vazze, már megint síelni kell, adjatok inkább egy kosárlabdát vagy akár egy darts-táblát (lehet kellett volna tartani egy zéró síelés napot, az feldobta volna a morált), de ennél nagyobb bajom ne legyen sose... Volt egy frankó snowpark is, ott többé-kevésbé megtanultam ugratni (nem ilyet 720°-os forgásokra kell gondolni meg triplaszaltókra, csak szerényen párméteres natúr ugratásokra), valamint elegánsan felszántani a havat a rosszul sikerült ugrások után, továbbá már tudok hátrafele is síelni (és persze hátrafele síelésben tanyálni), valamint a szép széles, jól eldolgozott pályán olyan szép gyorsan lejönni, hogy egyszer  a menetszél levitte a nem jól megigazított síszemüvegem és sapkám (megj.: szerencsére mindezt megúsztam sérülés nélkül, ami a csütörtöki ki-ki kosármeccsünket figyelembe véve komoly pozitívum).

A hazatérés már elfogadhatóbb volt, mint az érkezés, reggel ki kellett üríteni a szobát 8.30-ra (a sícuccok rajtunk, a csomagok a jól ismert konténerben - ez mondjuk kicsit para volt a laptopom miatt, de jól belülre raktam a biztonság kedvéért, és volt felügyelet is), majd mehettünk síelni, amit befejezve lecsúsztunk a konténerhez, átvehettük a cipőnket, majd a csomagot a buszba pakolva már indulhattunk is haza (a szaglósejtek meg szerencsére hamar fáradnak). Pascalék még villantottak egykét érdekeset, például a megmaradt kaják kidobálásakor (mint 10-12 uborka, megmaradt pástétom szelet, kis reszelt sajt - ez mondjuk mániájuk volt, hogy ha vmiből már majdnem elfogyott az adag, akkor hagytak benne 1-2%-nyit, hogy ne ők egyék meg az utolsó falatokat belőle, hanem még visszarakhassák a hűtőbe...) kidobásra ítélték a megvett, és csak kb 1/4 részben elfogyasztott 560g-os ketchupot. Erre mondtam, hogy ezt most ki akarják dobni, mire meglepve rámnézett kis barátunk, hogy "miért, te hazavinnéd?", mire mondtam naná, és már raktam is a táskámba (Etiópiában meg éheznek a tesók). Ezen felbátorodva megkérdezte, hogy van egy doboz tej is (1 literes cartondoboz), az nem kell-e esetleg (viccen kívül kérdezte) - végiggondoltam, hogy akarok-e otthon tejes sálat és tejes zoknikat kipakolni (a csomagtérben szegény tej nem tudom meddig bírta volna, a laptop mellé meg nem szívesen rakok folyadékot), úgyhogy azt inkább visszautasítottam. A szobánkban lévő két csaj meg nem tudom hogyan, de még úgy elkeverte a csomagját, hogy csak akkor találták meg a szállás portáján őket, amikor már indulni akartunk (kicsit sírtak is kétségbeesésükben, de ez nem tényleg elég szívás lehet), ez okozott egy kis késést, de végül éjfélkor már be is eshettünk itthon a szobáinkba.

Összességében tehát a síelés 9.5/10-es, a társaság meg 1.5/10-es értékelést kaphat (persze lehet hogy én voltam csak inkompatibilis a helyi kanok stílusával, ez benne van a pakliban), vagyis egy átlagos táborral sikerült kitölteni a téli szünetet, és "feltöltődni" a következő 6 hetes tanítási blokkra.