Eljött az ideje az első posztnak, melyben nem elméselem a történéseket, hanem kifejtem véleményemet is. Ennek apropója pedig az alábbi cikk, melyben arról meg a kérdezősködés, hogy tetszik-e nekünk az a kezdeményezés, hogy a magyar rádiók kötelezően játszanak vmennyi (konkrétan 40%-nyi) magyar zenét (a magyar zene definíciója persze nem evidens).

UPDATE: hamarosan a pendrive-okra is Artisjus matrica kerül, vagyis ezekre is jogdíjat kell fizetni (linkelek egy táblázatot is a díjszabásról). Pontosan erre gondoltam, amikor azt fejtegettem, hogy azt is érinti a kérdés, aki évek óta nem hallgatott rádiót...

Először is azzal indít az írás, hogy miről is van szó: legyen 40%-nyi magyar zene a magyar rádiókban, mert ezt találták ki a szerzők, a kiadók és a jogvédők. Ezután egyből meg is hallgathatjuk a zenészek véleményét, akik Zséda kivételével többé-kevésbé egyetértenek a dologgal, majd több bekezdésen át megismerhetjük a magyar zene fogalmát, végül kapunk egy külföldi példát (nocsak, Franciaország) és pár ötletet, hogy máshol mivel próbálkoztak még.

Az a szép ebben a kérdésben, hogy mindenki ért hozzá, mindenkinek van véleménye, mert hát zenét mindenki hallgat (talán tavalyelőtt a BME-n láttam egyszer egy igazi oldschool takarítónénit mp3-lejátszó által szolgáltatott zenétől felturbózva söprögetni), és bizony közgazdaság-menedzsment témában is a topon vagyunk. Ennek megfelelően találkozhatunk is kétféle komment-alaptípussal.

1. "Ne sírjatok vazze, csináljatok rendes zenét, aztán akkor majd lesztek a rádióban, anyátok."
2. "Miért kell a külföldit játszani, ezzel csak tönkretesszük a magyarokat, ugyanúgy, mint a magyar focit, például."

 Az elsővel kapcsolatban szerintem egyértelmű, hogy ez így nem teljesen korrekt. Arra gondolok, hogy "jó zenét csinálni" nem abból áll, hogy az ember megír egy dallamot, hozzá a szöveget, elénekli, aztán hello. Ha így lenne, akkor tényleg lehetne ezzel érvelni, de - főleg manapság - kajakra nem ez a helyzet. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani a dolgot, mint hogy mondjuk az emberek 80%-a (vagy több, nem tudom) Windowst használ, és ezen emberek kb 80%-a (vagy több...) rendszeresen szidja, hogy ez mekkora egy szar. Csak hát nincs jobb. Csinálnának jobbat, akkor használnám azt. Hiszen van jobb - szól a teremben/szobában/környéken lévő ügyeletes kocka: van Linux, Ubuntu (többféle verzióban), csak az emberek nem használják, mert... Mert mindenhez Windowst adnak, mindenki azt használja, annak a reklámját látjuk, azt tolják a képünkbe. Hiszen már ősidők óta Windowst használunk. Ha valaki ki akarná szorítani (mint az Ubuntu), ahhoz iszonyatos költségek kellenek, piackutatás, marketing, k+f satöbbi.

Hasonló a helyzet a zenékkel, vagyis nem úgy néz ki a "jó zene csinálása", hogy fogjuk magunkat, aztán betörtünk a király stílusunkkal és/vagy tehetségünkkel. Az amcsi kiadókat pedig marketingben lenyomni nem egy leányálom, hiszen mint tudjuk, nagyjából abból csinálnak sztárt, akiből akarnak (ezzel kapcsolatban a Tokio Hotel azt hiszem elég jó példa). Másrészt maga az, hogy mit gondolunk jó zenének, meglepő módon nem egy abszolút kategória (még egy jó oprendszer vagy böngésző sem az), és még a legtökösebb zeneszakértőknek is el kell ismerni, hogy bizony nem csak maguk döntik el, hogy mi tetszik nekik. Ez igazából egy csoportnyomásos kérdés, meg az a jelenség, hogyha az ember sokat hall vmit, akkor arról előbb-utóbb elhiszi, hogy az úgy van, és az jó (pl az amcsi elnök/szenátor/képviselő/akármi választásokon több mint 90% eséllyel az a jelölt nyer, aki több pénzt költ a kampányára - vagyis az nyer, aki több pénzt tud magának összeszedni, nem az, aki az "emberek érdekeit" képviseli, hiszen ez utóbbi igazából nem is létezik, az emberek azt fogják az érdeküknek tekinteni, amiről sokat hallják, hogy az). Ha 10 évig kéne a zuluknál élnem, akkor valszeg visszajövetelem után furcsa lenne az itthoni zene, a zulu meg egész királynak hatna, de mondhatnám a kínai analógiát is: ha az ember sokáig él náluk, akkor itthon is böfögni fog az asztalnál, mert ott az a menő, ha böfögsz, az jelenti, hogy ízlett a kaja. Az analógiák nem tökéletesek, de szerintem nem nehéz belátni, hogy a gyerekkorunk óta hallott ("ezen nőttünk föl" típusú) örökségtől nehéz elszakadni - annak idején sokunknak csak a Z+ volt, ahol aztán volt amcsi dömping tisztességgel (ha jól emlékszem).

 A második típusú komment gondolom abból indul ki, hogy magában a magyar termékeknek esélyük sincs a külföldivel szemben, mert azok egyszerűen kilóra meg tudják venni az embereket (ld korábban). Ez tényleg így is lenne, ha minden ember egyforma lenne a világon, és a kiadók pontosan tudnák, hogy kinek mi kell. Mivel ez nem így van, ezért van (és lesz) is igény a magyar zenékre, mert az tényleg minőségileg más, mint a külföldi (amcsi, német, japán), még és tetszhet jobban az embereknek, minden mástól függetlenül. Ennek a véleménynek feltétlen elfogadása viszont azzal járna, hogy tényleg sok szarral lenne tele a rádió, és akkor az emberek elpártolnának tőle, ami érzékenyen érintené őket.

Itt pedig találkozunk vmivel, amiről nem igazán beszéltek a linkelt cikkben. Név szerint arról van szó, hogy az embereknek egyre inkább megvan a lehetősége arra, hogy maguk válasszák meg, mit akarnak hallgatni, ez pedig nagyon nem tetszik azoknak, akik diktálni szeretnének. Nyilván nem meglepő, hogy az Artisjus meg a Mahasz arra veri magát, ha több magyar zene megy a rádióban, mert akkor - ez elég triviális - több magyar lemezt fognak venni az emberek, ami nekik több pénzt jelent. Velük azonban nem foglalkoznék, mert nehezen tudok komolyan venni olyan szervezetet, ami egyrészt dj-vizsgát vezet be annak eldöntésére, hogy ki a dj (...), valamint abból él, hogy az embereket kollektív módon bűnözőnek nézi, és minden eladott üres adathordozóba beépíti a törvénysértők által okozott kárt (kíváncsi vagyok a hp mennyi plusz díjat épít a nyomtatókba azért, mert azon a szcientológusok hülye propagandaanyogokat nyomtatnak, amivel elcsaklizzák az egyébként rendesen dolgozó alkalmazottaikat).

Off: szegény zenészeket tényleg lehetne kárpótolni az elmaradt bevételek miatt, de nem ilyen kézivezérelt rendszerben, hanem egy értelmes üzleti modellel, ami ismeri a "hosszú farok" elméletet, a fizikai érintkezés nélkül árusítást és a Crative Commons jogokat...

 Az igazságot valahova a kettő közé raknám (mint általában), valamint az egyetlen említett külföldi példa adaptálását a megfelelő korrekciók mellett. (Itt jegyezném meg, hogy a cikkben szépen beharangozták a külföldi példák kifejtését, erre tényleg vannak példák, de következményekről csak a franciáknál van szó, pedig ami igazán érdekes lenne, az a tanulságok levonása - de nyilván ez plusz munka lenne a cikk szerzőinek, Pityut a Lada Bandből megszólaltatni egyszerűbb, mint utána járni a dolgoknak, de a cikkre az origoról mutatott a link, tehát az elvárások is limitáltak voltak.) Például tényleg nem ártana támogatni a magyar zenészeket, de...

Elsőként minden magyar zenészt (ideértve a cigányt meg a külföldiül előadót is), és nem kéne tízbekezdéses meghatározás arról, mi a magyar zene. Pl ha a zenekar legalább fele magyar állampolgár és/vagy min 5 éve Magyarországon él, akkor az ő összes zenéjük magyarnak minősül. Így nem szívnának annyit az angolul próbálkozók meg a kisebbségiek, mint az említett francia példában - ha meg vki ennek a kijátszásával akar "betörni a magyar sávba", az a vendégem pár sörre. Maga a százalék meg jó kérdés, igazából erről fogalmam sincs, a 40% ésszerűen hangzik, de egy profi piackutatásra inkább bíznám ennek belövését - csak ne az Artisjus meg társai végezzék... A szankcionálás meg alap kéne hogy legyen, a kapitalizmusban a "lécci csináld már ezt meg ezt" nem működik.

Összegezve: az ötlet nem rossz, csak sokat kéne rajta dolgozni (és jól). Emiatt nem nagyon bízom az előremutató megvalósulásban. Inkább ajánlom a last.fm nevű oldalt, ahol az ember tényleg azt hallgathat, amit szeretne, és a lejátszási gyakoriság az hallgatók tetszés/nemtetszés arányától függ.